Gyerekkor, tragédia, Grémio

Ronaldo de Assis Moreira, vagy ahogy a világ régóta ismeri, Ronaldinho 1980. március 21-én született, és szinte már csecsemőkorától kezdve csak a labda érdekelte. Még járni is alig tudott, de már az utcán futballozott a többi gyerekkel, szinte csak akkor érezte boldognak magát, ha a közelében volt a játékszer.

Az iskola sem nagyon érdekelte, csak a bőrlabda, amihez az is hozzájárult, hogy már hatévesen a Grémio fociakadémiájára került, ahol délelőtt voltak a foglalkozások, és a "hagyományos" suli csak délután kezdődött a számára. Már ha egyáltalán kezdődött, mert többször is előfordult, hogy a fiatal srác egy-egy mérkőzés kedvéért bizony "lógott" az iskolából.

Ronaldo kilencesztendős volt, amikor a családot nagy tragédia érte. A szülők a házassági évfordulójuk megünneplésére egy partit rendeztek házuk kertjében, és a nagy buli közepette eleinte senkinek sem tűnt fel, hogy az édesapa, Joao rosszul érzi magát. A családfő a medencéhez ment, hogy a nagy hőségben hűsöljön egy kicsit, azonban a vízben szívrohamot kapott, és a családtagok ott találtak rá eszméletlenül. Azonnal kórházba szállították, ahol még két napig küzdöttek az életéért, mindhiába: Joao da Silva Moreira 42 esztendősen elhunyt.

A gyerek Ronaldo szinte fel sem fogta, hogy mi történt, azonban bátyja tudta, hogy rá immár sokkal nagyobb felelősség hárul, hiszen a szomorú naptól kezdve neki kellett eltartania a családot. Szerencsére Roberto Assisnak egyre jobban ment a játék, akkor már a Grémio profi labdarúgójának mondhatta magát, és csapatával még abban az esztendőben megnyerte az első ízben kiírt Copa do Brasilt, mi több, a döntőben gólt is szerzett a Sport Recife ellen. A következő évben azonban egy térdsérülés miatt több hónapot ki kellett hagynia, és a család szép lassan felélte tartalékait.

Az idő tájt azonban már nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy a hozzáértők is megállapítsák: ugyan Robertóból valóban jó futballista lett, de öccse minden bizonnyal őt is felülmúlja majd. A Grémio szakemberei valóságos ódákat zengtek az ifjú tehetségről, aki 15 esztendősen kapott először meghívót a korosztályos válogatottba, és ugyanabban az évben végleg búcsút vett tanulmányaitól, hogy minden figyelmével csak a labdarúgásra koncentráljon.

Ez gyorsan és felettébb jól sikerült neki, hiszen a klub U16-os csapatával állami bajnokságot nyert (természetesen a gólkirályi cím is az övé lett), majd ezt a teljesítményt a következő évben megismételte. Mindez azonban még csak a sikersorozat kezdetét jelentette, de az 1997-es esztendőben szép lassan egész Brazília megismerte Ronaldinho Gaúcho nevét. A Grémio ifjú játékosa ugyanis tagja volt az 1997 márciusában megrendezett U17 Copa Américán szerepelt brazil válogatottnak, amely elhódította a kontinensbajnoki címet.

Ronaldinhóra nem lehetett panasz, hiszen bár nem ontotta a gólokat, a Paraguayba akkreditált újságírók beválasztották a torna álomcsapatába. A korosztályos Copa América megnyerése egyben azt is jelentette, hogy Brazília kijutott az U17-es világbajnokságra, amelyre 1997 szeptemberében Egyiptomban került sor, és ahol a selecao szintén aranyérmet nyert. A remek brazil kapcsolatokat ápoló holland PSV Eindhoven komoly összeget - hatmillió dollárt - ajánlott a tinisztárért, aki a felnőttek között tétmérkőzésen még meg sem mutathatta tudását!

Hazai sikerek, olimpiai kudarc, francia kapcsolat

A Grémio azonban nem akarta idejekorán elherdálni a hatalmas tehetséget, így a klub inkább profiszerződést kínált Ronaldinhónak, amelyet a játékos természetesen nagy örömmel alá is írt. 1998 elején így végre pályára léphetett a klub első csapatában, és mindenki véleménye megegyezett abban, hogy fényes jövő áll előtte. Az 1998-as esztendőt, Ronaldinho első, a profik között eltöltött évét a klub trófea nélkül zárta, ami bizony csalódást okozott az ifjú futballistának, aki ráadásul mellőzöttsége miatt már-már úgy érezte, hogy szépen indult karrierje máris megtörik.

Elveszítette az örömét a futballban, legalábbis ami a sportág profiszekcióját illeti, és egyre többet ment le játszani régi haverjaival az utcára, hogy a grundokon visszanyerjen valamit az elveszített illúziókból. Az új év elején aztán a Grémio vezetősége menesztette a trénert, Edinhót, a kispadra pedig Celso Roth került, aki felismerte, hogy a még mindig tizenéves labdarúgó már ilyen fiatalon is elég érett ahhoz, hogy rendszeres játéklehetőséget adjon neki. Az új tréner Ronaldinho kezébe adta a karmesteri pálcát, és az ifjú titán ezt remek teljesítménnyel hálálta meg.

Vezérletével a gárda először megnyerte az első ízben (és egyben utoljára) kiírt regionális kupasorozatot, a Copa Sult, majd a Grémio az állami pontvadászatot is elhódította. Az események alól az akkori szövetségi kapitány, Wanderley Luxemburgo sem tudta kivonni magát, meghívta a nagyválogatottba Ronaldinhót, aki a Copa Américán, majd a Konföderációs-kupán nyújtott teljesítményével rögtön szupersztári státusba emelkedett: előbbi tornán Venezuela ellen fantasztikus találatot szerzett, utóbbinak pedig megnyerte a gólkirályi címét.

Miközben klubjában kevés sikerélmény érte (a Grémio 1999-ben be sem jutott a bajnoki rájátszásba, 2000-ben csak második lett az állami pontvadászatban, majd az országos bajnokságban megint csak a legjobb nyolcig jutott), természetesen továbbra is tagja maradt a válogatott keretnek, ám akkoriban az első számú feladatot nem annyira a nagyválogatott jelentette a számára, hanem az olimpiai csapat, amelynek életkora alapján szintén tagja volt. A gárda ki is jutott az ötkarikás játékokra, köszönhetően elsősorban Ronaldinho remeklésének, aki összesen kilenc góllal zárta a kvalifikációs tornát.

Az ötkarikás játékok eseményei azonban nem éppen úgy alakultak, ahogyan azt a szubkontinensen elképzelték: a negyeddöntőben Kamerun hosszabbításban kiverte a brazilokat. Ez a kudarc Luxemburgo állásába került, és Ronaldinho sem jött ki jól a dologból: az új szövetségi kapitány, Émerson Leao ugyanis ezt követően fél éven keresztül mellőzte őt a válogatottból, állítólag azért, mert az egykori remek kapus valamiféle vitába keveredett a Grémio vezetőivel.

A klubbal Ronaldinho viszonya is megromlott: az köztudott volt, hogy a játékos szerződése 2001 februárjában lejár, mint ahogyan azt is sejteni lehetett, hogy a klub most már nem fog nemet mondani, ha komoly ajánlat érkezik sztárjáért. A Porto Alegre-i egyesület vezérkara azonban mintha elfeledkezett volna az érvényes szabályokról, vagyis arról, hogy ha valakinek lejár a kontraktusa, akkor egyesülete megkérdezése nélkül megegyezhet egy másik klubbal. Márpedig Ronaldinho éppen így tett: először előszerződést kötött a Paris-SG-vel, majd január 17-én hivatalosan is aláírt öt évre a párizsi klubhoz.

Európai debütálás és vb-arany a selecaóval

A Grémio azonban nem volt hajlandó kiadni játékengedélyét, így hosszas jogi huzavona kezdődött a két egyesület között: a brazilok 38 millió dollárt követeltek játékosukért, a PSG viszont a FIFA hatályos rendelkezései értelmében csak a nevelési költségként járó kétmillió dollárt lett volna hajlandó kifizetni. Mivel a felek sehogyan sem tudtak megegyezni, így az ügy a nemzetközi szövetség elé került, ám a FIFA malmai lassan őröltek, és augusztus lett, mire végleges megoldás született, Ronaldinho ez idő alatt pedig nem játszhatott.

Márciusban ugyan három válogatott találkozón még pályára lépett, de ezt követően egészen augusztusig nem szerepelt hivatalos mérkőzésen - akkor pedig már a Paris Saint-Germain játékosának mondhatta magát. A piros-kék-fehérek erősen közepes rajtot vettek a pontvadászatban, és Ronaldinho sem lehetett elégedett teljesítményével, hiszen bár rendszeresen játszott, többnyire csak csereként vetették be, és első franciaországi gólja is váratott magára. Ilyen kihagyás után persze érthető, hogy kezdetben még nem csillogott, ám ahogyan szép lassan játékba lendült, úgy nyújtott egyre jobb teljesítményt, és októberben az Olympique Lyon elleni rangadón végre sikerült betalálnia, még ha csak tizenegyesből is - ez a gól egyébként pontot mentett a PSG számára, amely akkoriban csak a tizedik pozícióban szerénykedett a tabellán.

Időközben a PSG és a Grémio közötti vita nyugvópontra jutott, a FIFA ugyanis november elsején meghozta végleges döntését, amely szerint a párizsiaknak 5,9 millió dollárt kell fizetniük Ronaldinhóért. Ez az összeg lényegesen kisebb volt, mint a brazilok által eredetileg követelt 38 millió dollár, de azért jóval több annál a kétmilliós summánál is, amelyet a PSG szánt a transzferre. Persze a párizsiak még így is rendkívül olcsón szerezték meg az időszak egyik legkeresettebb futballistáját, így túlságosan nem panaszkodhattak.

Már csak azért sem, mert Ronaldinho egyre inkább elkapta a fonalat, és a csapat egyre feljebb kapaszkodott a tabellán. Az évet már az ötödik pozícióban zárta, az új esztendőt pedig Ronaldinho szenzációs formában kezdte: a PSG januárban hat mérkőzést játszott, a brazil mindegyiken pályára lépett, és csupán az AS Nancy elleni Ligakupa-mérkőzésen nem talált be, a többi összecsapáson egytől egyig eredményes volt, akadt, hogy kétszer is.

Nagy részben neki volt köszönhető, hogy a gárda februárban már a harmadik helyen nyomult a tabellán, még ha lemaradása tetemes is volt a listavezető Olympique Lyonnal szemben. Remek teljesítményének köszönhetően Ronaldinho ismét tartósan visszaverekedte magát a nemzeti tizenegybe, és az előkészületi mérkőzéseken biztosította helyét a világbajnokságra utazó keretben, sőt a kezdő csapatban is.

Ám hiába remekelt a PSG-ben, a csapat a szezon hajrájában visszaesett: előbb a Ligakupából, majd a francia kupából is búcsúzni kényszerült, és végezetül a pontvadászatban lecsúszott a dobogóról, és ezzel egyben a Bajnokok Ligájában való szereplésről is. A dél-amerikai a maga kilenc találatával az idény legeredményesebb párizsi futballistája lett, és mindenki biztos volt benne, hogy a következő szezonban az együttes még jobban szerepel majd.

Különösen, hogy az ázsiai világbajnokságon Ronaldinho a szupersztárok sorába lépett. Összeállt a Ronaldinho-Rivaldo-Ronaldo trió, amely aztán a vébén érte el csúcsformáját. Utóbbi két labdarúgó képességeivel mindenki tisztában volt már a World Cup előtt is, ám Ronaldinho kitűnő játéka némileg a meglepetés erejével hatott. Az első, törökök elleni csoportmérkőzésen ugyan még kissé visszafogott teljesítményt nyújtott, de a kínaiak ellen már góllal és gólpasszal hívta fel magára a figyelmet, a belgák elleni nyolcaddöntőben aratott győzelemhez is egy assziszttal járult hozzá, a nagy meccse azonban az angolok elleni negyeddöntő volt.

A találkozó nem a legjobban kezdődött a selecao számára, elvégre a britek szereztek vezetést Michael Owen révén, és úgy tűnt, hogy a szünetre is ők vonulhatnak előnnyel. A ráadás perceiben azonban az angolok labdát veszítettek a félpályánál, Ronaldinho lecsapott rá, és nagy lendülettel megindult a kapu felé, egy biciklicsel után a jobbra húzódó Rivaldo elé passzolt, aki egyből a hosszú sarokba belsőzött. A második játékrész ötödik percében aztán folytatódott a Ronaldinho-show: a brazil szabadrúgást végezhetett el az oldalvonal mellől a jobb oldalon, észrevette, hogy David Seaman beadásra számítva, kimozdul a kapujából, és mértani pontossággal a hosszú felső sarokba csavart.

Hét perccel később aztán jött a kedvezőtlen fordulat, Ronaldinho ugyanis rátartott Danny Mills lábára, és a maximum sárga lapot érő megmozdulásért a játékvezető túlzott szigorúsággal kiállította. Az elődöntőt tehát kénytelen volt kihagyni, azonban a fináléban ismét ott volt a kezdő tizenegyben. Ronaldinho tehát két góllal zárta a világbajnokságot, amelyen az újságírók szavazatai alapján bekerült a torna álomcsapatába, sőt őt választották meg a World Cup ötödik legjobb futballistájának.

Ferguson kikosarazva, irány Barcelona!

A PSG immár kétségtelenül legnagyobb csillaga a világbajnokságot követően kicsit lassabban került arra az erőnléti szintre, amelyet Fernandez megkövetelt tőle, de amikor utolérte saját magát, csapata egyik legjobbja lett. Azonban egyre nőtt a feszültség a focista és trénere között: Fernandez azzal volt elégedetlen, hogy el kellett engednie Ronaldinhót a brazilok Koreai Köztársaság elleni barátságos mérkőzésére, szerinte ugyanis a focistának az lett volna a legjobb, ha végre kipiheni magát, mivel kisebb bokasérüléssel bajlódott.

Az edző később ugyan beletörődött, hogy a brazil elutazik Ázsiába, de azt kérte a dél-amerikaiaktól, hogy csak egy félidőt szerepeltessék. Ronaldinho azonban végigjátszotta a 90 percet, a következő bajnokin így csak csereként lépett pályára. Ez persze nem nyerte el a labdarúgó tetszését, ráadásul a brazil tévében állítólag kijelentette: ha Fernandez marad, akkor januárban távozik a PSG-től. Akkor azonban még úgy tűnt, hogy a PSG-nél inkább Ronaldinhót tartják meg, mint Fernandezt. Az elnök, Laurent Perpere ugyan kijelentette, hogy egyelőre nem jutott eszükbe a szakvezető elbocsátása, ám ha nem javul a gárda teljesítménye, akkor változtatni kell.

A gárda teljesítménye nem javult, mégis Ronaldinho lett a "fekete bárány", amit részben saját magának köszönhetett: a téli szünetet követően négynapos késéssel érkezett vissza Brazíliából (december 28-a helyett csak január 2-án jelent meg az edzésen, akkor is csak a foglalkozás után, amikor a többiek már zuhanyoztak), saját elmondása szerint azért, mert fogorvoshoz kellett mennie. Ehhez képest a világsajtót olyan képek járták be, amelyek azt ábrázolták amint a középpályás meglátogatott egy szambaiskolát, ahol meglehetősen jól érezte magát, majd egy strandfocimérkőzésen is pályára lépett...

A szezon végén eldőlt, hogy a következő idényben nem léphet ki a nemzetközi porondra, ami egyben azt is jelentette, hogy Ronaldinho biztosan távozik a klubtól. A nagy kérdés csak az volt: melyik egyesület szerzi őt meg a franciáktól. A kör meglehetősen hamar leszűkült három sztárgárdára: a Real Madridra, a Manchester Unitedre és az FC Barcelonára. Nem sokkal később a madridiak is kiestek a versenyből, mivel a királyi gárda csak egy évvel később szerette volna megszerezni Ronaldinhót. Az első körben a Manchester United tűnt a befutónak, hiszen Barcelonában előbb az elnökválasztás volt a soron, és az angolok mestere, Sir Alex Ferguson nem győzte hangsúlyozni, mennyire szeretné leigazolni a brazilt.

A MU jól megszokott transzferpolitikája azonban ezúttal nem vált be: Ferguson szokásához híven titokban, személyesen találkozott a focistával Párizsban, a randevú azonban kitudódott, és ez alaposan felbőszítette a PSG-vezérkart, arról nem is beszélve, hogy mindez a FIFA szabályaival is ellentétes volt. Ráadásul a manchesteriek hivatalos ajánlatukban 15,5 millió fontot kínáltak, noha korábban a párizsiaknak szóban már 23,5 milliót is ígértek. Az angolok abban bíztak, hogy a PSG elnöksége a kisebb összegre is igent mond, hiszen az FCB anyagi helyzete korántsem tűnt stabilnak, más licitáló pedig akkor már nem volt, ám Manchesterben rosszul számítottak.

Ezúttal az FC Barcelona tárgyalódelegációja volt az okosabb: a katalánok egyrészt fals hírek kiszivárogtatásával igyekeztek elbizonytalanítani Fergusont (egyes barcelonai lapok például azt írták, hogy Ronaldinho minden manchesteri mérkőzés után majd helikopterre tart igényt, hogy azzal utazhasson Londonba élvezni az éjszakai életet, márpedig Ferguson köztudottan nem szereti a túl sokat bulizó focistákat), másrészt pedig első ajánlatuk ugyan csak 13 millió fontról szólt, de szereztek egy banki igazolást arról, hogy akár 18 millióig is elmehetnek.

Ekkor a PSG meghívta a két klub képviselőit egy lyoni hotelbe, hogy végleg tisztázzák a kérdéskört, azonban a manchesteriek (abban bízva, hogy a Barca elnöke csak blöfföl, és nem tud ennyit kifizetni) nem mentek el Franciaországba, így Ronaldinho a katalánok játékosa lett. A Camp Nouban valóságos megváltóként kezelték, megkapta a tízes mezt, nagyon sokat vártak tőle, és nem is lehetett rá panasz.

Rögtön az első hazai mérkőzésén a Sevilla FC ellen hatalmas gólt rúgott, és a későbbiekben is igazi vezéregyénisége volt a csapatnak, ráadásul viszonylag eredményesen is játszott. Hogy személye milyen fontos volt a Barca jó szereplése szempontjából, az akkor derült ki, amikor sérülés miatt 2003 novemberében egy hónapot ki kellett hagynia: ez idő alatt a katalánok négy bajnoki mérkőzésből mindössze egy pontot szereztek, és a negyedik helyről visszaestek a tizenegyedikre. Ronaldinho az RCD Espanyol ellen tért vissza a pályára, rögtön be is talált, de az igazi "feltámadás" csak a 2004-es esztendő első felében következett be.

A Barca az évet egy 14 bajnoki mérkőzésből álló veretlenségi sorozattal nyitotta, amelyben mindössze két döntetlen szerepelt, és a brazil ebből a szériából kilenc góllal vette ki a részét. Jellemző, hogy barcelonai pályafutása során mindössze egyszer fordult elő, hogy nem kezdőként, hanem a kispadon számítottak rá: a spanyol kupa első fordulójában a Gramanet ellen. Remek teljesítményének és elképesztően látványos góljainak köszönhetően első számú közönségkedvenc lett a Camp Nouban, talán csak a gárda saját nevelésű focistája, Carles Puyol örvend hasonló népszerűségnek.

Remek játékát a klub is honorálta, tavaly nyáron ugyanis jelentősen feljavították szerződését: évi alapfizetése tovább nőtt, a kontraktusban szereplő kivásárlási záradék összegét pedig 150 millió euróra srófolták, vagyis ennyit kell kifizetnie annak a klubnak, amely meg akarja vásárolni Ronaldinhót. A Barcelonának persze eszébe sem jutna megválni tőle még ennyiért sem, hiszen a brazil vezérletével a klub az idén végre megint aranyérmet szerzett a spanyol bajnokságban, a jelenlegi szezonban is az élen áll, és már a Bajnokok Ligájában is ott van a legjobb 16 között.

Aligha kétséges, hogy Ronaldinho manapság egyike a világ legjobb labdarúgóinak, nemcsak tehetsége és képességei, hanem teljesítménye alapján is. Virtuóz a labdakezelése, rúgótechnikája elsőrangú, és kiválóan lát a pályán, de ami a legelképesztőbb az egész emberben, hogy mindezt rendkívül felszabadultan teszi, és a mosolyt szinte lehetetlen letörölni az arcáról.

Vidámsága sokak szerint lefegyverző és ragadós. Egyfolytában mosolyra áll a szája, és ezt korábban alig-alig lehetett látni focistánál, főleg nem egy felkapott, futtatott, keresett sztárnál. Mosolyog otthon és edzésen, meccsen és kocsiban, mosolyog a medencében fárasztó gyakorlatok és morgó társak közt, vagy egy hosszú interjúsorozat után, ahol tízszer kell ugyanazokra a kérdésekre válaszolni.

Annyit nevet, hogy evidenssé vált: könnyed és felszabadult játéka csak a pályán kívüli személyiségét tükrözi vissza. Ennek a felszabadultságnak köszönhetően is válhatott vezéregyéniséggé a válogatottban és az FC Barcelonában is, ahol pillanatok alatt képes feldobni a hangulatot, és felrázni a csapattársakat.

Ronaldinho mérkőzései 2005-ben

Január 9. bajnoki, kezdő, 90 perc Villarreal CF - FC Barcelona (3-0)
Január 16. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Real Sociedad (1-0)
Január 22. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Racing Santander (3-0) 1 gól
Január 29. bajnoki, kezdő, 90 perc Sevilla FC - FC Barcelona (0-4) 1 gól
Február 6. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Atlético Madrid (0-2)
Február 9. barátságos válogatott, kezdő, 59 perc Hongkong - Brazília (1-7) 1 gól
Február 12. bajnoki, kezdő, 90 perc Real Zaragoza - FC Barcelona (1-4)
Február 19. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - RCD Mallorca (2-0)
Február 23 Bajnokok Ligája, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Chelsea FC (2-1)
Február 26. bajnoki, kezdő, 73 perc CD Numancia - FC Barcelona (1-1)
Március 1. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - RCD Espanyol (0-0)
Március 5. bajnoki, kezdő, 90 perc CA Osasuna - FC Barcelona (0-1)
Március 8. Bajnokok Ligája, kezdő, 90 perc Chelsea FC - FC Barcelona (4-2) 2 gól
Március 12. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Athletic Bilbao (2-0)
Március 19. bajnoki, kezdő, 68 perc RC Deportivo - FC Barcelona (0-1)
Március 27. vb-selejtező, kezdő, 90 perc Brazília - Peru (1-0)
Március 30. vb-selejtező, kezdő, 90 perc Uruguay - Brazília (1-1)
Április 3. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Real Betis (3-3)
Április 10. bajnoki, kezdő, 76 perc Real Madrid - FC Barcelona (4-2) 1 gól
Április 17. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Getafe CF (2-0) 1 gól
Április 24. bajnoki kezdő, 90 perc Málaga CF - FC Barcelona (0-4)
Május 1. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Albacete (2-0)
Május 8. bajnoki, kezdő, 90 perc Valencia CF - FC Barcelona (0-2) 1 gól
Május 14. bajnoki, kezdő, 90 perc Levante UD - FC Barcelona (1-1)
Május 22. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Villarreal CF (3-3) 1 gól
Június 5. vb-selejtező, kezdő, 90 perc Brazília - Paraguay (4-1) 2 gól
Június 8. vb-selejtező, kezdő, 90 perc Argentína - Brazília (3-1)
Június 16. Konföderációs-kupa, kezdő, 71 perc Brazília - Görögország (3-0)
Június 19. Konföderációs-kupa, kezdő, 90 perc Brazília - Mexikó (0-1)
Június 22. Konföderációs-kupa, kezdő, 90 perc Brazília - Japán (2-2) 1 gól
Június 25. Konföderációs-kupa, kezdő, 90 perc Brazília - Németország (3-2) 1 gól
Június 29. Konföderációs-kupa, kezdő, 90 perc Brazília - Argentína (4-1) 1 gól
Augusztus 27. bajnoki, kezdő, 90 perc Deportivo Alavés - FC Barcelona (0-0)
Szeptember 11. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - RCD Mallorca (2-0)
Szeptember 14. Bajnokok Ligája, kezdő, 90 perc Werder Bremen - FC Barcelona (0-2)
Szeptember 18. bajnoki, kezdő, 90 perc Atlético Madrid - FC Barcelona (1-2)
Szeptember 21. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Valencia CF (2-2)
Szeptember 24. bajnoki, kezdő, 45 perc Real Betis - FC Barcelona (1-4)
Szeptember 27. Bajnokok Ligája, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Udinese (4-1) 3 gól
Október 1. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Real Zaragoza (2-2) 1 gól
Október 12. vb-selejtező, kezdő, 69 perc Brazília - Venezuela (3-0)
Október 15. bajnoki, kezdő, 90 perc RC Deportivo - FC Barcelona (3-3) 2 gól
Október 18. Bajnokok Ligája, kezdő, 90 perc Panathinaikosz - FC Barcelona (0-0)
Október 22. bajnoki kezdő, 90 perc FC Barcelona - CA Osasuna (3-0)
Október 26. bajnoki kezdő, 90 perc FC Barcelona - Málaga CF (2-0) 1 gól
Október 30. bajnoki kezdő, 72 perc FC Barcelona - Real Sociedad (5-0) 2 gól
November 2. Bajnokok Ligája, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Panathinaikosz (5-0)
November 6. bajnoki, kezdő, 90 perc Getafe CF - FC Barcelona (1-3)
November 12. barátságos válogatott, kezdő, 60 perc Brazília - Egy. Arab Emírségek (7-1)
November 19. bajnoki, kezdő, 90 perc Real Madrid - FC Barcelona (0-3) 2 gól
November 22. Bajnokok Ligája, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Werder Bremen (3-1) 1 gól
November 27. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Racing Santander (4-1) 1 gól
December 4. bajnoki, kezdő, 90 perc Villarreal - FC Barcelona (0-2) 
December 11. bajnoki, kezdő, 90 perc FC Barcelona - Sevilla FC (2-1) 1 gól